Vakfolt Podcast

Ismét megszakítjuk Martin Scorsese-blokkunkat, ezúttal azért, hogy a nemrég befejeződött 24. Titanic Filmfesztivál programjáról beszéljünk. Összesen hat filmet néztünk meg, köztük a Raw-t és a Free Fire-t. Nem könnyű mind a hat filmet egyetlen ívre felfűzni, de mi azért megkíséreltünk eljutni a szívhezszóló drámáktól a nihilista golyózáporig. Melyik tavalyi film női főszereplője gyakorolt ránk nagyobb hatást: a kifejező szemű Ruth Negga a Lovingból vagy az Akadémia által mellőzött Annette Bening a 20th Century Womenből? Az A Quiet Passion szellemes szópárbajait vagy a Free Fire szadista, cselekménymentes lövöldözésorgiáját sikerült-e jobban megvalósítani? Szóba kerül, hogy jót tesz-e a visszafogott történetmesélés a történelmi filmeknél, futólag mérlegre tesszük a District 9-val ismertté vált Sharlto Copley karrierjét, és összemérünk egy meglepően szép francia kannibálhorrort egy zavarbaejtő dél-koreai természetfeletti őrülettel. Linkek A Vakfolt podcast facebook oldala Vakfolt címke a Letterboxdon András a

Martin Scorsese-sorozatunk negyedik részében az 1993-as The Age of Innocence (Az ártatlanság kora) című kosztümös filmet tekintettük meg, ezzel szándékolatlanul is úgy alakítva a menetrendet, hogy egy maffiafilmet mindig egy Scorsesetől szokatlan választás kövessen (majd meglátjátok, a blokkunk harmadik részében hogyan folytatódik a sorminta). A film Edith Wharton 1921-es Pulitzer-díjas regényének feldolgozása. Elgondolkodtunk, hogy sikerült ebből az alaphelyzetből Scorsese-nek egy teljesen férfiközpontú filmet összehoznia, aminek kapcsán kielemezzük a főszereplők alakításait is. De vajon az ekkor már Oscar-díjas Daniel Day-Lewis, a kilencvenes évek ikonikus színésznője, Michelle Pfeiffer, vagy a kosztümös filmek üdvöskéje, Winona Ryder lesz-e a műsorvezetők titkos kedvence? Ki az, aki magához képest meglepően visszafogott alakítást nyújt, és ki az, akinek a szerepén összekülönbözünk? Megnézzük, beleillik-e a film tematikája Marty filmográfiájába, mindentudó narrátorokként köszörüljük a nyelvünket a béna szer

Martin Scorsese-blokkunk harmadik adásában nemcsak egy újabb De Niro-Scorsese együttműködésre kerítünk sort, hanem a Limitált széria és a Vakfolt podcast első együttműködése is létrejön. Vendégünk Fega, akit a Limitált szérián kívül ismerhettek a Twitterről és az Index kultúra rovatából, beleértve a Comment:comot és a Kultrovat podcastot is. A témánk az 1990-es Goodfellas, vagyis a Nagymenők. Fega nagy kedvence a közel két és fél órás film, amely Henry Hill kiugrott gengszter Nicholas Pileggi által írt életrajzi könyvéből készült. A rendező a saját állítása szerint erre a maffiatörténetre várt egész életében, de vajon mit értett ez alatt? Magát képzeli a gengsztereibe, vagy azt akarja, hogy szégyelljük magunkat, amiért élvezzük a filmjét? Elég érdekes-e és jóképű-e Ray Liotta a főszerepben? Megnézzük, hogyan forradalmasította az amerikai közönségfilmeket a Nagymenők, és találni-e benne kivetnivalót; megvitatjuk, hogy ultraerőszakos maffiafilmben vagy bábsorozatban ijesztőbb-e Joe Pesci; és fejlődési ívet kere

Továbbra is Martin Scorsese munkásságával foglalkozunk. Tíz évvel a Mean Streets után, már ünnepelt rendezőként elkészítette ötödik közös filmjét Robert de Niróval, a The King of Comedy (A komédia királya) című rendhagyó vígjátékot 1982-ből. A film az alkotóknak és a kritikusoknak egyaránt megterhelő élmény volt: Scorsese és De Niro hét évig nem forgattak újra együtt, a közönség pedig nem tudott mit kezdeni a kínos humorral, a cringe comedyvel. Mi mindent jósolt meg a The King of Comedy a sztárkultusz változásairól? Vajon össze lehet kötni Rupert Pupkin figuráját David Brenttel vagy BoJack Horsemannel? Mikor túl kínos a kínos humor? És meddig lehet együtt érezni egy önáltató pancserral? Megvitatjuk, karizmatikus vagy szándékosan esetlen-e a főszereplő, megpróbáljuk szétválasztani a valóságot és a fantáziát, és az is kiderül, melyik műsorvezető szokott hosszas beszélgetéseket folytatni a podcaston kívül a fejében is. A kitekintőben ezúttal a Jerry Lewis által játszott talkshow-host töketlenül véghezvitt túszul

Akármennyire is rajongóinak valljuk magunkat, Martin Scorsese életművében jócskán akadnak vakfoltjaink. Ezért különleges, duplájára duzzasztott blokkal vágunk neki a bepótolnivalóknak, amelyben később még vendégek is segítségünkre lesznek. Elsőnek a Mean Streets (Aljas utcák) című 1973-as gengszterfilmet választottuk, amely az áttörést hozta meg Martin Scorsese és Robert de Niro, valamint Harvey Keitel számára egyaránt. Mitől hatott újnak a Mean Streets a hetvenes évek eleji közönség számára? Miért annyira más, mint A keresztapa? Tényleg ez volna Martin Scorsese legszemélyesebb filmje? És létezik, hogy Robert de Niro egy gyenge alakítással vált híressé? Blaszfémia! Mivel Scorsese-blokkunk apropója a Silence (Némaság) magyar bemutatója, így rögtön kibeszéljük a rendező viszonyát a katolicizmussal, amely egyben a Mean Streets vezérmotívuma is, megvizsgáljuk, mennyire erőszakos a film, és hogyan jutott el idáig a feltörekvő rendező. A technikai részletek elemezgetése sem maradhat el: ne csodálkozzatok a hosszú a

A Spike Lee-blokkunkat a rendező Malcolm X-ről, az amerikai fekete közösség jogaiért harcoló muzulmán papról szóló életrajzi filmjével zárjuk. Visszatérünk Denzel Washingtonhoz, és A hét mesterlövész után újra lelkendezünk egy kicsit a színészi játékán (ti emlékeztetek, hogy tavaly készült remake abból a filmből?), és ezzel kapcsolatban lamentálunk a Filmakadémia jelölési és díjazási szokásain. Rácsodálkozunk, hogy a több mint háromórás Malcolm X első fele mennyire ötletes és változatos egy életrajzi filmhez képest, majd megbeszéljük, miért okozott csalódást a második rész. Miről kell szólnia egy életrajzi filmnek? Közelebb visz-e minket a film a polgárjogi harcoshoz annál, mintha a Wikipedia szócikkét olvasnánk? Megint végignézzük Spike Lee kedvenc rendezői eszközeit a fényképezéstől a vágásig, amelyekkel a több évtizedet és számos helyszínt felölelő történet fejezeteit választja el egymástól. Kitekintő A kitekintőben ezúttal a kedvenc lőfegyverrel elkövetett merényleteinket soroltuk fel, az ennek szentelt k

Spike Lee életművével foglalkozó blokkunk második darabja a Do the Right Thing (Szemet szemért), egy brooklyni utcasarok egy napjáról szóló 1989-film. Mikor mondhatjuk egy filmről a székünkben való fészkelődés és kínos pillantások nélkül, hogy “fontos darab”? Mi a helyzet a hasonlóan kényelmetlen “provokatív” jelzővel? Hogyan viszonyul az 1986-os She’s Gotta Have It könnyed hangvételéhez a Do the Right Thing? Hosszan beszélünk a film megtévesztően szórakoztató első kétharmadáról, mielőtt megpróbálnánk megmászni azt a morális hegyet, amelyet a finálé dózerol elénk. Mi különbözteti meg Spike Lee alkotását más, társadalmi problémákat, rasszok közti ellentéteket feldolgozó filmektől? Segítségül hívjuk Roger Ebertet is, hogy rendet tegyünk a lelki világunkban, de Spike Lee is megmondja a magáét azokról, akik szerinte hibásan értelmezik a Do the Right Thing csúcspontjának történéseit. Linkek A Film-Drunk Love csatorna videói a Do the Right Thing jeleneteiről: Part 1, Part 2 Film Crit Hulk elemzése a Do the Right

Spike Lee filmje, a She’s Gotta Have It beleillik az előző blokkunkba is, hiszen ez a rendező első munkája, minimális költségvetésből, ismert színészek nélkül. Mégis új blokkot indítunk ezzel az adással, mert a következő két hétben Lee híresebb munkáival is megismerkedünk. Mennyire hatott újdonságként 1986-ban egy afro-amerikaiak hétköznapjairól szóló film? Hogyan viszonyul a She’s Gotta Have It a blaxpoitationhöz és Woody Allenhez? És meg tudunk-e kedvelni egy másodvonalbeli Billy Dee Williamst? A szexualitást pozitívan, nagy adag humorral kezelő vígjáték kapcsán körüljárjuk, mit gondolunk mi és mit gondol a film főhőséről, Noláról, aki egyszerre három férfit próbál megtartani. Megvitatjuk, egysíkú-e az egymással kakaskodó csődörök jellemrajza, milyen téren vét hibákat a kezdő rendező, és ugyanakkor mely megoldásai vetítik előre a későbbi nagy munkáit. A Kitekintőben arról beszélünk, hogy a Netflix sorozatot gyárt a She’s Gotta Have It alapján, Spike Lee rendezésében, mi pedig elképzeljük, milyen más 80-as é

Christopher Nolan a Memento meglepetéssikere előtt forgatta le a Following című filmjét, egy kevéske port kavart, no-budget, de Nolanre jellemzően csavaros, nonlineáris történetvezetésű krimit. Nolan az egyetlen a híres rendezők első filmjeiről szóló blokkunkban, akitől ezen az alkotásán kívül minden mást láttunk már. Végig is nézzük a karrierjét, vajon miben tapasztalható nála fejlődés, miben ragaszkodik a gyökereihez, illetve hogyan változik a szemlélete, ahogy idősödik. Azért jut persze időnk a Followingra is. Csak az ambíció hiánya miatt lett ilyen rövidke a film, vagy valóban nincs több matéria ebben az alapötletben? Van-e elegendő szufla a filmben ahhoz, hogy kitöltsünk vele egy adást? Van-e értelme kibogozni a megkavart kronológiát, vagy meg lettünk vezetve? Megbeszéljük, miért és mikor szeretjük Nolan átveréseit, mérlegre tesszük a film amatőrebb megoldásait, és az is kiderül, túléli-e a két műsorvezető barátsága Denevérembert. A Kitekintőben olyan filmeket listázunk, amelyek a Followinghoz hasonlóan

Újabb kedvenc rendezőnk első filmjét pótoljuk a héten: Paul Thomas Anderson a Hard Eighttel indította be a karrierjét, amely később olyan monumentális alkotásokkal bővült, mint a Magnolia vagy a There Will Be Blood. A Hard Eight eredeti címe Sydney, a magyar címe pedig A szerencse zsoldosai, de a kettő közül csak az egyikre találunk magyarázatot az adásban. Ismételten a rendezői életművel kezdjük az adásunkat, és megbeszéljük a tapasztalatainkat a mindössze 46 éves Paul Thomas Anderson eddigi hét egészestés filmjéről, valamint megpróbáljuk kiismerni azokat a témákat, amelyek foglalkoztatják a modern auteurt. Aztán megnézzük, honnan indult ki mindez. Milyen harcokat kellett megvívnia a 23 éves rendezőnek, hogy a rábízott nem is olyan kevés pénzből a saját akaratát valósíthassa meg? Megérte egyáltalán, sikerül kitöltenie a játékidőt a PTA-től szokatlanul vékonyka forgatókönyvnek? És le tudja-e vedleni Goopságát Gwyneth Paltrow? Megnézzük, milyen tanulságokat vont le a Hard Eight készítéséből Anderson, és ez hog

Új blokkot kezdünk meg a héten, amelynek apropója az egyik kedvenc rendezőnk, Danny Boyle közelgő filmje, a T2 – Trainspotting. Ennek alkalmából úgy döntöttünk, hogy ezúttal nem olyan témát ölelünk fel, amely teljesen vakfoltot képez számunkra, hanem kifejezetten olyan rendezőkkel foglalkozunk, akiket ismerünk és szeretünk, de az első filmjük valahogy mégis rendre kimaradt nekünk. Így jutottunk el a Shallow Grave, vagy magyarul a Sekély sírhant című 1994-es mikroköltségvetésű darabhoz. Mielőtt belevágnánk a filmbe, végignézzük a rendező életművét: hogyan jutott el huszonkét éves pályafutása alatt Boyle Nagy-Britannia filmgyártásának forradalmasításától a legkultikusabb filmjének folytatásáig? És első mozifilmjeként hogyan hozott össze egy tőrölmetszett noir történetből teljesen őrült tempójú, vibráló fekete komédiát? Mit árul el John Hodges forgatókönyvíróról, hogy az összes főszereplője borzalmas, szerethetetlen szemétláda? Kerry Fox, Ewan McGregor és Christopher Eccleston hármasából melyiküknek áll legjobba

Carrie Fisherről szóló blokkunk második felében a Postcards from the Edge (Képeslapok a szakadékból) című film a témánk, amelyet a saját könyvéből adaptált a nemrég elhunyt színésznő. A főszerepekben Meryl Streep és Shirley MacLaine láthatók, mellettük Gene Hackman és Dennis Quaid bukkan még fel. Így véletlenszerűen sikerült egyfajta keretbe zárni az évadunk első három adását, mert a két héttel ezelőtti Angels in America egyik főszereplője ugyancsak Meryl Streep volt, és azt is Mike Nichols rendezte. Mennyire ihlette Carrie Fisher forgatókönyvét a saját anyjával való kapcsolata? Hatásosan ábrázolja a film Hollywood lélektelen álomgyárát? Vagy érdekesebb Mike Nichols számára az anya-lánya kapcsolat és a drogfüggőség témája? Beszélünk arról, hogy miért szerettük rettenetesen Carrie Fishert, és hol fedeztük fel a forgatókönyvben a kézjegyeit: a film éles humora mellett a férfi és a női karakterekkel való viszonyát is elemeztük. Linkek A Vakfolt podcast facebook oldala Vakfolt címke a Letterboxdon András a Twitt

Első blokkunk a harmadik évadban csupán kétrészes lesz: Carrie Fisher munkásságának szenteljük ezt és a következő epizódot. Először az 1975-ös Shampoo (Sampon) című film a témánk, amelyben még azelőtt bukkant fel egy apró szerepben, mielőtt a neve örökre egybefonódott volna Leia hercegnőével. Hal Ashby filmje eszméletlenül sikeres volt a maga idejében, amit megpróbálunk összevetni a film szokatlan szerkezetével és szokatlan karaktereivel. A Vakfolt podcast történetének legkiélezettebb vitájában rögtön hajba is kapunk azon, hogy szerethetőek-e a film karakterei vagy sem. Megkínlódunk továbbá a film műfaji behatárolásával is, amely valahol a szatíra, a dramedy és a screwball comedy határán helyezkedik el. Ez újabb alapot ad a két műsorvezetőnek, hogy egymásba kössenek: működhet-e egy történet annak ellenére, ha egyszerű, felszínes figurák a szereplői? Kell-e tudni azonosulni a főhőssel ahhoz, hogy együttérezhessünk vele? Vajon ki tud-e még békülni valaha a két műsorvezető, vagy képtelenek félretenni a Shampoo o

Harmadik évadunk az HBO 2003-as nagyszabású minisorozatával, az Angels in America (Angyalok Amerikában) című darab feldolgozásával startol el. Tony Kushner színpadi művét Mike Nichols rendezésével adaptálták a kisképernyőre, a hatrészes produkcióban olyan nevek fordulnak meg, mint Emma Thompson, Meryl Streep, Al Pacino, Patrick Wilson vagy Jeffrey Wright. Az adásban végére járunk a számtalan társadalmi témának, amelyeket Kushner boncolgat a már színpadi előadásként is monumentális művében. Előkerülnek is a vallási és egyéb közösségek, a melegek társadalmi helyzete, és ezek kapcsán kicsit megvizsgáljuk, hogy változhatott mindez az eltelt évtizedekben, és hogyan lehet még mindig releváns egy 1993-as darab, amely 1985-ben játszódik. Végignézzük a parádés szereposztást is, amelyet felosztunk idősebb és ifjabb nemzedékre, hogy szembefordíthassuk őket egymással és kinevezhessük a sorozat MVP-jét. Megvitatjuk, működött-e a sorozat “mágikus realizmusa”, azaz mit szóltunk a természetfeletti jelenetekhez. Linkek A Vak

Második évadunk – és első naptári évünk – végeztével újabb különkiadással jelentkezünk, amelyben eltérünk a podcast premisszájától. Ezúttal azért, hogy (sosem találnátok ki) felállítsuk a top tízes listánkat a Magyarországon idén bemutatott filmekből. Na jó, ennyire azért nem egyszerű a helyzet, mert összevissza csaltunk, hogy a kedvenceinket be tudjuk juttatni a listába. Beengedtük azokat a filmeket is, amelyeknek rendes premierje nem volt nálunk, csupán fesztiválokon mutatták be, illetve becsempésztünk olyanokat is, amelyeket külföldön idén játszottak, de esélytelen, hogy nálunk mozikba kerüljenek. A rekordhosszúságú, kétórás adásban mindketten felsoroljuk a tíz-tíz helyezettünket, és meghallgathatjátok azt is, hogy a korábbi vendégeinknek az elmúlt évből mi volt a kedvenc filmjük. A kitekintő rovatot ezúttal annak szenteljük, hogy kiválasszuk a legjobb könyv-, zene, illetve sorozatélményünket az elmúlt évből. Linkek CyClotroniC a Kubo and the Two Stringsről a Letterboxdon, amire hivatkozunk az adásban Ch

A szokásosnál hosszabbra nyújtottuk a távol-keleti harcművészettel foglalkozó blokkunkat, hogy Wong Fei-hung után Ip Man két életrajzi filmjét is összehasonlítsuk. A múlt heti alkotás után az In the Mood for Love rendezője, Wong Kar-wai (magyar átírásban Vong Kar-vaj) filmjét, a 2013-as A nagymestert (The Grandmaster) vizsgáltuk meg. A fő kérdésünk: sikerült-e Wongnak a saját stílusára formálnia a kung fu filmes műfajt. Megállapítjuk, mik az inkább művészfilmesként ismert rendező erősségei és gyengeségei, és mennyire férnek össze a kézjegyeiként ismert képi megoldások a The Grandmaster premisszájával. A két főszereplő, Tony Leung és Zhang Ziyi (magyar átírásban Csang Ce-ji) karakterének románcát vizsgálva megkeressük, kiről szól valójában ez a film, összehasonlítjuk Donnie Yen és Tony Leung Ip Manját, megpróbáljuk megfejteni, mi mindent jelenthet egy lassítás, és András még szerelmet is vall az egyik főszereplőnek. Kitekintő Ezen a héten Gong Er és Ip Man összecsapásától inspirálva olyan filmes jeleneteket ra

Wong Fei-Hung után egy fiatalabb legenda, Ip Man életét dolgozzuk fel újabb két epizódban. A távol-keleti harcművészet óriási jelentőségű mesterének életét 2008 óta számos alkalommal dolgozták fel, mi most ezek közül is az első filmmel, a Donnie Yen főszereplésével készült Ip Man című 2008-as filmmel foglalkozunk. Tud-e egy Jet Li és egy Jackie Chan film után, 2008-ban újat mutatni egy kung fu film? És Donnie Yen vajon megállja a helyét a két másik akciósztárhoz képest? Ha a korábbi két filmünkben a túlkomplikált cselekményre panaszkodtunk, akkor vajon meg tudunk-e végre elégedni az Ip Man lényegretörően egyszerű történetével? Vagy már semmi sem elég a Vakfolt podcast műsorvezetőinek? Megpróbáljuk feltárni, mi lehetett az Ip Man alkotóinak célja a kung fu mester élettörténetének kozmetikázásával, miközben mondvacsinált filmes párhuzamokkal sem fukarkodunk, és két váratlan összecsengést is felfedezünk A hét mesterlövésszel. Kitekintő Ezúttal azokat a kedvenc igaz történet alapján készült filmjeinket listáztuk,

A távol-keleti harcművészettel – azon belül is főként kung-fu filmekkel – foglalkozó blokkunk második fejezetében a hongkongi filmgyártás egyik legnagyobb sztárját, Jackie Chant vesszük elő, az 1994-es Részeges karatemester 2. (Drunken Master II.) című filmje kapcsán, amelyben a múlt heti adásunk alanyával, Wong Fei-Hunggal találkozhatunk ismét, más felfogásban. Miben különbözik Jackie Chan és Jet Li interpretációja? Mely jellemvonásait domborítják ki a kínai Robin Hoodnak? És egész pontosan mitől olyan időtálló Jackie Chan művészete? A beszélgetés során kitárgyaljuk, hogyan viszonyulunk az akciósztár színészi képességeihez, pellengérre állítjuk Harvey Weinsteint, továbbá azt is megtudhatjátok, vajon James Cameron felveheti-e a versenyt Jackie Channel. Az adás második felében aztán kicsit elrugaszkodunk a tárgyalt filmtől, és tágabb kontextusban beszélgetünk arról, mikor működik számunkra egy akciójelenet. Kitekintő Jackie Chan egyik védjegyéből kiindulva ezen a héten olyan filmeket kerestünk, amelyekben a sz

Új blokkunkban a távol-keleti harcművészettel foglalkozunk, azon belül is kínai, hongkongi mozifilmekkel. Időrendben az első választottunk az 1991-es Volt egyszer egy Kína, angol címén Once Upon a Time in China, amely a kínai népi hős, Wong Fei-Hung életéről szól Jet Li főszereplésével. A kínai nevek kiejtésével hősies harcot folytatva igyekszünk történelmi és filmtörténeti kontextusba is helyezni a mitikus Wong Fei-Hung karakterét. Teljesen laikusként megküzdünk azzal, hogy a wire-fu alzsáner kialakulásának az okait meghatározzuk, ezzel kockáztatva, hogy magunkra haragítjuk a műfaj rajongóinak seregeit. Legalább ilyen eposzi a csatánk a túlkomplikált történetszálak kibogozásával, valamint a hirtelen stílusváltásokkal, amelynek során magyarázatot próbálunk találni a csetlős-botlós poénokra is ebben a véresen komoly filmben. Végezetül eláruljuk, miért találkozunk jövő héten is Wong Fei-Hunggal. Kitekintő A Volt egyszer egy Kín végső leszámolásához kapcsolódóan a kedvenc film végi összecsapásainkat rangsoroltuk

A történelem első videojátékos Vakfolt podcastjában walking simulatornak gúnyolt indie kalandjátékokkal, elsősorban a Firewatch-csal és a The Stanley Parable-lel foglalkoztunk, de szóba hoztuk a Gone Home-ot is, vállalva, hogy hosszabb legyen az e heti adás a megszokottnál. Vendégünk Juhász Viktor, a NeocoreGames narratív designere. Az adás első felében a Firewatch a téma, hallgassátok, hogy András, a szinte teljesen kezdő játékos hogyan bukdácsol végig a szemet gyönyörködtető tájon, mi tetszett a szokatlan játékmenetben Péternek, és miket figyelt meg szakmai szemmel Viktor. Megbeszéljük, miért ez a valaha készült legmagányosabb játék, és ennek ellenére – vagy épp ezért – miért nagy élmény végigjátszani, felfedezni vélünk rengeteg tévésorozatos referenciát, és megvitatjuk, kellenek-e drámai fordulatok, vagy jobb a cselekménytelenség. A második részben a The Stanley Parable című rendhagyó “meta”-játékkal foglalkozunk, ami elé minél kevesebb előzetes ismerettel érdemes leülni. Szórakoztató lehet egy kezdő számá