Informações:
Sinopse
Magyar nyelv filmes, zenés, könyves, képregényes msor Huszár Andrástól és Frivalszky Pétertl
Episódios
-
Evil Dead (A gonosz halott, 1981, Sam Raimi) - vendégünk Veres Szilárd
11/11/2020 Duração: 01h18minA horrorkomédia alműfajának legikonikusabb franchise-ával ismerkedünk meg a héten. Sam Raimi 1981-ben készítette az Evil Dead (A gonosz halott) című filmet főszerepben Bruce Campbell-lel, majd 1987-ben a folytatását és egyben komikus önremake-jét, az Evil Dead II-t. Mindkét filmről beszélünk az adásban, amelyben vendégünk Veres Szilárd, aki segít rendet tenni a Raimi-életműben és az Evil Dead-franchise történetében. Az adás elején megnézzük Sam Raimi rendezői pályájának kezdetét: hogyan fonódik össze a karrierje a Coen-testvérekkel, és mióta munkálkodnak együtt Bruce Campbell-lel? Hogyan talált rá a horrorkomédia ösvényére? Mitől campy az első Evil Dead? Beszélünk Raimi frenetikus kamerakezeléséről, és persze nem mehetünk el szó nélkül a szórakoztatóan festő jelmezek és a stop-motion bábok mellett sem. (Péter az adás egy pontján elvesztette az internetkapcsolatát, ezért Szilárd és András ketten fejezték be a felvételt.) Linkek Hamu és Gyémánt, ahol Szilárd írásait olvashatjátok A Vakfolt podcast Facebook old
-
An American Werewolf in London (Egy amerikai farkasember Londonban, 1981, John Landis) - vendégünk Veres Szilárd
05/11/2020 Duração: 02h04minElérkeztünk a nyolcvanas évekbe, és újabb alműfaj-teremtő horrorfilmmel ismerkedünk meg. Ez a kultikus An American Werewolf in London, magyarul Egy amerikai farkasember Londonban, John Landis rendezésében. Az adásunk vendége Veres Szilárd, aki a Hellraiser rémségei és a Szigorúan ellenőrzött vonatok humora után visszatér, hogy együtt megnézzük, mennyire működik a együtt a kettő. Az adás elején Rick Baker maszkmesteri munkájáról beszélünk: mennyit számít a jó jelmez ahhoz, hogy egy horror hatásos legyen? Mik a kedvenc horrorkreatúráink? Aztán beszélünk a vérfarkasokról általánosságokban: miért kattantak be a likantrópok Péternek? Milyen metaforákat lehet rájuk húzni? És mik a legjobb átváltozás-jelenetek a horrortörténelemben? Beszélünk a John Landisszel kapcsolatos ellentmondásokról is, de azért ígérjük, szóba kerül maga a film is. Hogyan vegyíti Landis a humort a félelemkeltéssel? Hány "moon" szövegű rockszámot lehet büntetlenül bejátszani egy farkasemberes filmben? Mi a para a mozgólépcsőkben? Milyen, zsidó
-
Profondo Rosso (Mélyvörös, 1975, Dario Argento) - vendégünk Szabó Kristóf
28/10/2020 Duração: 01h15minAz 1975-ös Profondo Rosso (Mélyvörös) című film a témánk Dario Argento rendezésében. Ezzel kirándulást teszünk a kontinentális Európa horrorjába is, pontosabban Olaszország őshonos alzsánerébe, a giallóba kóstolunk bele. Vendéget is hívtunk az adáshoz, Szabó Kristóf tartott velünk, hogy megismerkedjünk az olasz ponyvahorrorral és Dario Argento filmográfiájával. Az adás elején történelemleckét tartunk: honnan ered a giallo? Kik a nagy nevű alkotói? Hogy fest Dario Argento karrierje, és melyik szakaszán jelentkezett a Mélyvörössel? Miért épp erre a filmre esett a választásunk? Később belemegyünk a film részleteibe, kezdve a legparább gyilkossági jelenetektől az emelkedett realizmus eszközeinek felvonultatásáig. Mennyire működik a screwball komédia a két főszereplő közt? Mennyire hatásosak az ijesztegetések? A rendezőről ezelőtt a Suspiria kapcsán beszéltünk, így alkalmunk van összehasonlítani a két film hatásmechanizmusait és a női szereplőkkel való viszonyát is. Mennyire áll össze a film sztorija? És milye
-
The Texas Chain Saw Massacre (A texasi láncfűrészes mészárlás, 1974, Tobe Hooper) - vendégünk Wostry Ferenc
21/10/2020 Duração: 01h30minTobe Hooper rendező óriási hatású slasher horrorfilme a heti témánk, a The Texas Chain Saw Massacre, vagyis A texasi láncfűrészes mészárlás 1974-ből. A vendégünk Wostry Ferenc, akivel megállapítjuk, miért mérföldkő ez a film a horror történetében. Milyen előzményei voltak a slasher filmeknek a texasi láncfűrészes előtt? És mely horrorendező legendákra volt hatással Tobe Hooper alkotása? Beszélünk arról is, hogy mi történt Hooper karrierjével a Poltergeist megrendezése után. A texasi láncfűrészes mészárlás kapcsán pedig megvitatjuk, kozmikus vagy komikus horrorfilm-e, amit Tobe Hooper megrendezett. Miért nem mutatták be számos országban a láncfűrészes borzalmakat? Mit jelképez Bőrpofa és a famíliája? Hogyan merül el az utolsó félóra az őrületben és káoszban? Linkek Az Epik.hu, ahol szuperjó műfaji filmes cikkeket olvashattok A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A
-
The Wicker Man (A vesszőből font ember, 1973, Robin Hardy) - vendégünk Gócza Gina
14/10/2020 Duração: 01h31minNagy-Britanniába is ellátogatunk a horror évadban, és a legendás Christopher Lee főszereplésével nézünk meg egy filmet. Ez a The Wicker Man, vagyis A vesszőből font ember 1973-ból. A filmet Anthony Schaffer (A mesterdetektív, Halál a Níluson) forgatókönyvéből Robin Hardy rendezte, és Lee mellett Edward Woodward (A védelmező) játssza a főszerepet. Az adásban vendégünk volt a brithorror-specialista Gócza Gina. Az adás elején Christopher Lee karrierjéről és legendájáról beszélgetünk, a Hammer stúdió Drakulájától A gyűrűk urán át a heavy metal-albumokig. Aztán megnézzük, miért volt totálisan váratlan a hetvenes évek brit horrorkultúrájában A vesszőből font ember, amelyben nincsenek szörnyetegek és vér, van ellenben rengeteg nappali jelenet és pogány rítusok. Milyen hatása van a The Wicker Mannek a folk horrorra? Mennyire rémisztő és mennyire komikus ez a film? Szekta-e a summerisle-i közösség, és mennyire vonzó az életstílusuk? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patr
-
Don't Look Now (Ne nézz vissza!, 1973, Nicolas Roeg)
07/10/2020 Duração: 01h25minMegérkeztünk a hetvenes évekbe a horror évadunkban, és egy igazi iskolateremtő alkotással foglalkozunk. Nicolas Roeg brit rendező filmje a Don't Look Now, vagyis a Ne nézz vissza! 1973-ból, főszerepben Donald Sutherlanddel és Julie Christie-vel. Az adás elején elhelyezzük a rendező és a színészek karrierjében a filmet, majd megnézzük, mik a Ne nézz vissza! ihletései, és milyen hatást gyakorolt az elkövetkező negyvenhét év horrorjaira. Mik Nicolas Roeg legizgalmasabb vágási megoldásai? Mivel teremti meg a nyomasztó atmoszférájú Velencét? Hogyan testesíti meg a két főszereplő a gyász különböző feldolgozási mechanizmusait? Mennyire működik a film krimiként, thrillerként, és mennyire horrorként? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarnak András a Twitteren: @gaines_ Péter a Tw
-
Night of the Living Dead (Az élőhalottak éjszakája, 1968, George A. Romero) - vendégünk Wostry Ferenc
30/09/2020 Duração: 01h25minHorrorfilmes évadunkban immár második alkalommal látjuk vendégül Wostry Ferencet, ezúttal George A. Romero 1968-as debütáló filmjéről beszélünk. A Night of the Living Dead (magyarul Az élőhalottak éjszakája) nemcsak megteremtette a modern zombifilmes alműfajt, lefektetve annak szabályait, hanem megreformálta a mozinézők horrorról alkotott képét is. Hogyan változott meg Romero rendezésének hatására a horror műfaja? Milyen szabályokkal találta fel a zombifilmeket Az élőhalottak éjszakája? Hogy tudott aprócska költségvetésből ennyire maradandó filmet alkotni a horrorlegenda? Megvitatjuk a Night of the Living Dead társadalompolitikai vetületeivel kapcsolatban, hogy mennyire lehetett tudatos a finálé reflexiója a hatvanas évek polgárjogi mozgalmaira, és mennyit számított, hogy Romeróék Duane Jonesszal feketebőrű főszereplőt kasztingoltak. Végül szó esik a film feldolgozásairól, illetve a folytatások közül kiemelten beszélünk a Dawn of the Deadről, vagyis a Holtak hajnaláról. Linkek Az Epik.hu, ahol szuperjó mű
-
Rosemary's Baby (Rosemary gyermeke, 1968, Roman Polanski)
24/09/2020 Duração: 01h53minÓriási hiányosságot pótlunk a héten: Roman Polanski meghatározó horrorklasszikusát néztük meg 1968-ból. Ez a Rosemary's Baby, vagyis magyarul a Rosemary gyermeke. A film Ira Levin (Stepfordi feleségek) egy évvel korábbi, azonos című regényéből készült. Az adást Roman Polanski, majd Mia Farrow zűrös életével nyitjuk, de igyekszünk hamar áttérni a filmre. Miért óriási vízválasztó Polanski rendezése a korábbi két hatvanas évekbeli filmhez képest, amiket megtekintettünk? Mennyit számít, hogy az előzőekhez képest jóval egyértelműbb a film olvasata? Kitérünk a két főszereplőre, Mia Farrow Rosemaryjére, valamint a John Cassavetes által játszott Guyra. Mitől tökéletes a törékeny Mia Farrow, mint Rosemary? Hogy lehet egyszerre vonzó és tenyérbemászó Guy? Aztán választunk kedvenc jeleneteket a filmből, és megállapítjuk, hogy hogyan bukkant ki Roman Polanski köpönyegéből Darren Aronofsky. Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfo
-
The Haunting (A ház hideg szíve, 1963, Robert Wise) - vendégünk Klág Dávid
16/09/2020 Duração: 01h17minHaladunk tovább horrorévadunkkal, a The Innocents után ismét egy nagy hatású irodalmi mű, Shirley Jackson Hill House szelleme című regényének 1963-as adaptációjával, a The Hauntinggal (A ház hideg szíve) foglalkozunk. A Martin Scorsese által is imádott-rettegett kísértetház-történethez vendéget is hívtunk, Klág Dávid először, és remélhetőleg nem utoljára társul be mellénk a podcastba. Megbeszéljük, mikor és miért csípődött be Dávidnál a horror műfaja, és mi kell ahhoz, hogy otthoni horrornézés közben felüvöltsön, majd górcső alá vesszük, vajon a The Haunting ijesztgetései hatásosak-e közel ötven év távlatából vagy inkább hatásvadászok. Mennyire enged meg többféle olvasatot a főhős pszichológiája? Tudunk érte szorítani is, vagy csak szánakozni? Mi lehet a közös pont Robert Wise rendező borzongató kameratrükkjei és nagyszabású musicaljei között? Felérhet-e a '63-as klasszikushoz az 1999-es remake, vagy Mike Flanagan Netflix-sorozata? Még szépemlékű remake-játékunkat is visszahozzuk egy gyors Scooby Doo-újracast
-
The Innocents (Az ártatlanok, 1961, Jack Clayton) - vendégünk Wostry Ferenc
09/09/2020 Duração: 01h33minJack Clayton 1961-es kultklasszikusával, a The Innocents (Az ártatlanok) című filmmel folytatjuk a horror évadot. A film főszerepében Deborah Kerr látható, akivel a színész évadunkban találkoztunk utoljára. Vendégünk Wostry Ferenc horrorpápa, akivel már beszélgettünk a színésznőről a Fekete nárciszról szóló adásunkban. Az adás elején röviden ismét beszélünk a horrorról általánosságokban, hogy halljuk Wostry Feri kötődését a műfajhoz. Mennyit számít, ha egy horrorfilmnek több olvasata is van? Aztán elmerülünk a Henry Hames regényéből, A csavar fordul egyet-ből készült történetben. Hányféleképp lehet értelmezni Az ártatlanokat? Mit kell tudni a rendezőről, Jack Claytonról és az operatőrről, Freddie Francisről? A részben Truman Capote által jegyzett forgatókönyv freudi áthallásait is érintjük. Melyek a film legrémisztőbb jelenetei? És az örök kérdés, milyenek a gyerekszínészek? Linkek Az Epik.hu, ahol szuperjó műfaji filmes cikkeket olvashattok A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfol
-
Freaks (Szörnyszülöttek , 1932, Tod Browning)
02/09/2020 Duração: 01h34minMegkezdődik a horror évad, amelyben igyekszünk többé-kevésbé átfogó képet nyerni a rémisztő filmek műfajáról. Persze három évad is kevés lenne a teljesen alapos kutatómunkához, ezért a Hollywood hőskorszakából aprócska lesz a merítésünk: egyedül Tod Browning 1932-es Freaks, avagy Szörnyszülöttek című filmjét tekintjük meg, mielőtt rögtön a hatvanas évekre ugrunk a jövő héten. Az adás elején a horror műfajáról beszélünk általánosságokban. Miért nézünk ijesztő filmeket? Miért vitatott egyes filmek esetében a horrorműfaji besorolásuk? Hol vannak a határvonalak? A Lugosi Béla-féle Drakula 1931-es átütő sikere után a Freaks azonnal derékba törte a rendezője karrierjét. Mitől volt - finonam szólva - ellentmondásos a cirkuszi mutatványos film? Hogyan dolgozta át Tod Browning a mű alapjául szolgáló történetet, és milyen út vezetett a film 1960-as évekbeli újrafelfedezéséhez és -értékeléséhez? Együttérez-e a film a különös testi adottságokkal rendelkező főszereplőivel? Milyen módon váltja ki a nézők szimpátiáját? Link
-
Suspiria (Sóhajok) 1977 vs. 2018 - vendégünk CyClo
19/08/2020 Duração: 02h26minA horror műfajában tobzódó negyedik Vakfolt versus évad összetételében a támogatóink szavazatai alapján igen előkelő helyen végzett a Suspiria, vagyis a Sóhajok című Dario Argento-film 1977-ből, illetve annak 2018-as feldolgozása Luca Guadagnino rendezésében. Az adásunkban ismét vendégünk volt Cyclo, azaz Mikó László. A '77-es Suspiria csupa elsődleges szín volt, a hátborzongató zenét pedig a Goblin nevű prog-rock banda szolgáltatta. A '18-as remake már-már monokróm, a nyugtalanító melódiákat pedig az alternatív rockos Thom Yorke biztosította. Míg Argento ijesztései mesteriek, és a mitológiát a kulisszák mögött hagyja, addig Guadagnino elodázza a kedélyborzolást, és helyette széles történelmi hátteret épít a filmje köré. Ezzel vissza is térünk az évadunk nyitó kérdéséhez: milyen esetben van értelme feldolgozni egy filmet? Melyik mellékszálai működnek jobban a remake-nek? Milyen kérdéseket hagy nyitva az eredeti? Ezzel az adással zárjuk az idei, kurtább Vakfolt versus-évadot, amelyben túlnyomórészt horrorfilme
-
Hamilton audiokommentár
07/08/2020 Duração: 02h51minIgazán speciális adással jelentkezik a Vakfolt podcast: történetünk első audiókommentár epizódját hallhatjátok. A film, amit megnézünk, a Hamilton című Broadway-musical felvétele, amely a Disney+ streamingszolgáltatón látható 2020. július eleje óta. Az adásban minden eddiginél népesebb vendégseregletet hallhattok, velünk tartott Lepp Tünde, Rácz Viktória, Nagy Szabolcs, Földi Gábor, valamint Cyclo, azaz Mikó László. Itt szeretnénk is rögtön kiemelni, hogy a nagy számú vendég mellett a szokásos hangminőséget nem tudtuk garantálni, de reméljük, élvezhető lett a felvétel. Az adás nem rögtön a film lejátszásával veszi kezdetét: 07:47 másodpercnél nyomjuk meg a PLAY gombot. Mi ez az egész különkiadás? A Hamilton című musicalről a támogatóinknak már beszéltünk egy vészrészben. Az Egyesült Államok alapító atyáiról, köztük is elsősorban a címszereplő Alexander Hamiltonról szóló produkció alkotója Lin-Manuel Miranda, és a musical a 2015-ös megjelenése óta nemcsak minden létező Tony-díjat besöpört, de nézők millióinak
-
Solaris 1972 vs. 2002
05/08/2020 Duração: 02h14minMáris az utolsó előtti epizódjához érkeztünk az idei Vakfolt versus évadnak. Eddig kizárólag horrorfilmekkel foglalkoztunk idén, ezúttal egy adás erejéig kitérünk a science-fiction zsánerre. Stanisław Lem Solaris című történetét két rendező dolgozta fel, Andrej Tarkovszkij 1972-ben, és Steven Soderbergh 2002-ben, kereken harminc év eltéréssel. Első alkalommal fordul a kocka az évadban, ezúttal a régebbi film számít a jobban elismert munkának. Mi az oka annak, hogy Soderbergh művét nem fogadták jól? Hogyan interpretálja újra a történetet az amerikai rendező, és mit emel ki a Tarkovszkij-film rétegeiből? Miért adta a fejét egy sci-fi-re a 2000-es évek elején komoly drámasikereket elérő Soderbergh? Milyen lehetett volna a Solaris, ha James Cameron rendezi? Elmélyedünk persze Tarkovszkij mesterművében is: eldöntjük, ki a kedvenc meggyötört arcú kozmonautánk, megbeszéljük, Solaris bolygója isteni vagy primitív intelligenciával bír-e, és még az is kiderül, ezt vagy a Sztalkert szeretjük-e jobban. Linkek A Vakfolt
-
The Fly (A légy) 1958 vs. 1986 - vendégünk Moskát Anita
23/07/2020 Duração: 02h42sNem merészkedünk messzire a múlt heti A dologtól, ezen a héten is egy ötvenes évekbeli sci-fi-horror filmet és a feldolgozását néztük meg. Ez a The Fly, vagyis A légy 1958-ból, a Tarzan-filmekről ismert Kurt Neumanntól, illetve annak 1986-os feldolgozása David Cronenbergtől. Vendégünk a Bábel fiai, a Horgonyhely és az Irha és bőr szerzője, Moskát Anita, aki maga is foglalkozik az emberi és állati test összeolvadásával, testhorrorral a műveiben. Az eredeti filmmel kezdjük a beszélgetést, és hasonló kérdések merülnek fel bennünk, mint két hete: mennyire komolyan vehetőek az 1958-es film rémségei? Mennyire működnek az alakítások? Aztán hamar áttérünk Cronenberg mesteri testhorrorjára: mi az izgalmas Jeff Goldblum excentrikus tudósában? Miért izgalmas karakter Geena Davis Veronicája? Miért működik a film, mint AIDS-metafora? Hogyan öregedett David Cronenberg nyolcvanas évekbeli filmje? Az adás végén ismét játszunk, és megpróbáljuk kitalálni, melyik filmekkel került egyszerre moziba A légy. Linkek Moskát Anita w
-
The Thing (A dolog) 1951 vs. 1982 - vendégünk Herczeg Zsófi
08/07/2020 Duração: 01h46minRemake-es évadunkban megnéztük az 1951-es The Thing from Another World című filmet Howard Hawkstól (A lény - egy másik világból) és a John Carpenter-féle 1982-es The Thing című filmet (A dolog). A beszélgetésben vendégünk volt a Dot & Line blog szerzője, Herczeg Zsófi. Az adás elején beszélünk az 1938-as Who Goes There? című kisregényről, amely a két film alapjául szolgált, majd az 1951-es filmre térünk át. Christian Nyby vagy Howard Hawks rendezte az alkotást? Mai szemmel mennyire félelmetes a filmklasszikus, amelyen cidriztek a korabeli nézők? Miket emel át a film a kisregényből, miket emel át ebből a filmből az 1982-es feldolgozás, és hogyan egészíti ki a kapcsolati rendszert a Nyolcadik utas: a Halál? Aztán végképp áttérünk John Carpenter horror-mesterűvének a kitárgyalására. Meg lehet jegyezni a tucatnyi szereplőt? Ma is működnek a rémisztések? Mi lett Ennio Morricone zenéjével? Miért bukott meg annak idején A dolog? Kitérünk még a 2011-ben készült előzményfilmre is, az adás végén pedig András és Zsó
-
The Mummy (A múmia) 1932 vs. 1999 - vendégünk Lepp Tünde
25/06/2020 Duração: 01h32minMegkezdjük a Vakfolt versus, vagyis a nyári különkiadásunk negyedik évadját. Az idei témánk: filmek, és az évtizedekkel később készített feldolgozásuk. Minimum 25-30 éves eltéréssel remake-elt alkotásokat fogunk megnézni. Az első páros egyben a legtöbb idő elteltével készült remake is az évadunkban. A The Mummy eredetileg 1932-ben került a mozikba Boris Karloff főszereplésével. Bár A múmia címmel készültek további filmek is az eltelt időben, de Imhotep csak 1999-ben jelent meg újra a vásznon, Arnold Vosloo alakításában, aki ellen Rachel Weisz, Brendan Fraser és John Hannah vonultak hadrendbe. Az adásunkban vendégünk volt Lepp Tünde a Popkult, csajok, satöbbi podcastból. Az adás elején beszélünk a Universal-stúdió szörnyistállójáról, amely nem sokkal az 1932-es Múmia előtt kezdett el épülni Frankenstein szörnyével és Drakulával. Boris Karloff és Lugosi Béla rivalizálása is szóba jön, majd megbeszéljük, mi működött a közel kilencvenéves film rémisztgetéseiből. Szándékosan vicces, amikor vicces a Múmia? Mi a múm
-
Különkiadás: levelezőrovat
21/06/2020 Duração: 01h39minA 2018-as különkiadás után újabb levelezőrovattal jelentkezünk. Az adást a 200. epizódunk környékén jelentettük be, és vártuk a kérdéseiteket kérdéseiteket néhány héten keresztül. Először a támogatóinktól, aztán a szélesebb hallgatói közönségünktől is fogadtunk kérdéseket. Mivel szép számmal érkezett kérdés a támogatóinktól, ezért a levelezőrovatot teljes hosszában, három adásra szétbontva, csak a Patreonunkon tettük közzé. Ebben az adásban a rövidített változatát hallhatjátok a támogatói tartalomnak. Először Szántó Eszter kérésére beszélünk valamennyit magunkról, aztán megpróbáljuk elmondani, milyen szempontok alapján állítunk össze tematikus évadokat. Ezt követően Bavalics István kérdésére hosszasan megvitatjuk, lehet-e objektívan, vagy ha nem is objektívan, akkor következetesen értékelni filmeket. Csordás Attila azt kérdezi, mit nézünk szívesebben, filmet vagy sorozatot, ám mi az eldöntendő kérdéseket sem tudjuk egy-egy szóban megválaszolni. Tudunk-e belefeledkezni egy filmbe, vagy már mindent analiti
-
Nader és Simin - Egy elválás története (2011, Asghar Farhadi)
10/06/2020 Duração: 02h13minÁzsiai filmes évadunk végéhez értünk. A legismertebb, legelismertebb kortárs iráni rendezővel fejezzük be körutunkat a kontinensen. Ő Asghar Farhadi, vagy magyarosabb átírásban Aszhar Farhadi. A Nader és Simin - Egy elválás története (angolul ismert címén A Separation) 2011-ben elnyerte Berlinben az Arany Medvét, 2012-ben pedig a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart. Ismertetjük Aszhar Farhadi filmes előéletét, karrierjét, és összehasonlítjuk a stílusát a korábban tárgyalt két rendezőével, Abbasz Kiarosztamival és Dzsafar Panahival. Elkerülhetetlen az összehasonlítás más, családi konfliktusokról szóló filmekkel, különösen elválásos történetekkel: miért fontos, hogy Farhadi kiemelt szereplőjévé teszi Nader és Simin gyermekét? Hogyan építi fel Farhadi Oscar-jelölt forgatókönyve a karakterek hajmeresztő döntéseit úgy, hogy ne érezzük őket erőltetettnek? Hogyan éri el, hogy a szimpátia-iránytűnk mindig más irányba lengjen ki? Az adás végén átfogóan beszélünk az ázsiai filmes évadunkról: mennyi új kedvenccel
-
A kör (2000, Dzsafar Panahi)
03/06/2020 Duração: 01h20minUtolsó előtti ázsiai filmes adásunkban a kegyvesztett iráni rendező, Dzsafar Panahi (angolos átírásban Jafar Panahi) A kör (Dayereh) című filmjét néztük meg, amely angol nyelvterületen The Circle címen ismert. Az Arany Oroszlán-nyertes film az iráni nők életét átszövő mindennapos megpróbáltatásokat dolgozza fel. Az adást Dzsafar Panahi munkásságával kezdjük: mivel váltotta ki az iráni kormány haragját Panahi, és hogyan forgat filmeket a saját hazájában a kegyvesztett rendező? Aztán megnézzük, hogyan körözi (hupsz!) le a mai akciórendezőket Panahi a hosszú egysnitteseivel. Ismét olyan ázsiai filmet nézünk meg, amely az országa társadalmi különbségeiről mesél: miben más A kör, mint mondjuk a szintén bravúros A bűn érintése? Ügyesebben vált-e a főszereplői között Panahi, mint Csia Csang-ke? Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfol